2013. április 13., szombat

Glamour-napi Haul

Tegnap elkezdődtek a Glamour-napok. Már egy hete kivagdostam a kuponokat és listát írtam mit is szeretnék megvásárolni. Szerencsére mindent sikerült beszerezni, bár ez annak is köszönhető, hogy reggel nyitáskor már a boltban voltam.


A DM-ben 50%-os Maybelline és MaxFactor kuponokat használtam fel. Nekem csak egy Maybelline kuponom volt, de sikerült a barátoktól még kettőt megszereznem. Szerencsére még a legvilágosabb árnyalatok közül sikerült válogatnom. Plusz a 150 pontos kuponfüzetből a 15% végösszeges kupont is felhasználtuk, így még kedvezményesebb áron sikerült hozzájutnom.


Illetve a Müllerben voltam még, ahol 20% jött le a vásárlás összegéből. Itt már az utolsókat hoztam el az árnyalatokból, de még éppen volt, úgyhogy nagyon örültem. Az Essence Stay matt-et már régóta terveztem megvenni, így most került rá sor.


Ráadásul egy cipőt is vettem, de ezt nem a kuponnal. A helyi kínaiban találtam rá és nagyon megtetszett. Szegecses, bézs színű szaladgálós cipő. Tökéletes a tavaszra.




Nálam egy kicsit elszaladt a ló, sokat költekeztem. Ti miket vásároltatok?


12 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz ez a cipő!Nálam is mondhatni elszaladt a ló,de sokat spóroltam így is,egy időre most feltöltöttem a kozmetikai készletemet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én is spóroltam, meg pont most fogyott ki mindenem és kellett az utánpótlás :)

      Törlés
  2. Ugyanilyen alapozót (max factor) és sz.spirált vettem én is :))
    a cipő meg wáá *.* nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  3. A facefinity nálam is a kosárban landolt, végre <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is vártam már, hogy megkaparintsam :)

      Törlés
  4. jujj az a tavaszi cipő de szép, hasonlót néztem ki, csak fehérben :) én nagyon sok dolgot vettem :S de már vagy 3 hete erre rakok el a fizetésemből (hetente kapok fizut) szóval volt rá keretem :) nemsokára felkerülnek a dolgok a blogra is :) használj mindent egészséggel :D kíváncsi vagyok a bb-re, majd írj róla és a spirál is érdekel, szerintem holnap még azt megveszem, mert a Maybelline spirálok a kedvenceim :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Igen, tervezek róluk írni. Szerintem is a Maybelline spirálok a legjobbak :D

      Törlés
  5. Hasonló az ízlésünk. Ezeket az Essence mattokat beszereztem megjelenéskor, kíváncsi vagyok neked mennyire válik be! Az alapozók is megvannak, érdekes módon sok rosszat mondanak az Affinitone-ról, de én szeretem. Ami nagyon érdekel, az a Catrice korrektor, várom a tesztet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tetszenek az Essence mattot, még ehhez hasonlóm nem volt, de jónak tűnik, tegnap már kipróbáltam. Az Affinitone-t is kipróbáltam és az is bejött, úgyhogy írhatnak róla rosszat, nekem jó :D A korrektor is jónak tűnik. Majd jönnek a tesztek mindenféleképpen :)

      Törlés