2013. április 28., vasárnap

Catrice Camouflage cream Teszt

Nemrég landolt a kosaramba ez a kis aranyos. Amióta megjelent pályáztam rá és pont a régi korrektorom is kifogyott, így végre megszerezhettem. Egy jó fedésű korrektort szerettem volna, ezért esett rá a választásom. Ilyen tipusúm még nem is volt, csak aplikátoros. Nagyon kíváncsi voltam a tudására és most Veletek is szeretném megosztani.


Összesen 999 Ft-ba került, plusz ugye a Müllerben a 20%-os kupon. Eredeti áron is megvásároltam volna, de így még jobban kellett :)


 A legvilágosabb Ivory árnyalatot vettem, de hogy itt a tavasz (inkább nyár), lehet beszerzek egy sötétebb árnyalatot is. Láthatjátok a fenti képen, rögtön bele kellett tapicskolnom, nem bírtam ki fotózás előtt D


A kezemre két pöttyöt festettem a teszt kedvéért, az arcomon most nem volt semmi, amin megmutathattam volna. A bal oldali egy sötét pirosas szájkontúrceruza, a jobb oldali pedig egy barna szemceruza. 

A ceruzafoltok

1. rétegben

2. rétegben

Láthatjátok hogy elég jól végzi a dolgát. A két pötty elég sötét, nem tüntette el teljesen, de szépen elhalványította. Nagy gondok nem szoktak az arcommal lenni, így nekem teljesen megfelel. A szem alatti karikákat teljesen eltünteti nekem. Biztos van ennél jobb és szebb fedésű korrektor, de ár-érték arányban remek és nem is kell nagyobb fedés számomra.

Ti kipróbáltátok már? Milyen fajta korrektorokat használtok?
Meggyőzött Titeket ez a korrektor?

10 megjegyzés:

  1. Nekem egy Miss sporty aplikátoros van, el vagyok vele, szerencsére ritkán kell használnom.
    Sok helyen csupa jó dolgokat olvastam már erről a termékről, lehet én is kipróbálom, köszi a tesztet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem megéri, nekem eddig ez a kedvencem :)

      Törlés
  2. Nekem is tetszett a teszt, koszi.
    En is biztosan meg fogom venni, imadom a Catrice-t, annyira jo termekeik vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg jó termékei vannak, érdemes beruházni erre is :)

      Törlés
  3. Szia!
    Best blog díjat kaptál Tőlem! :)
    http://beautylamourblog.blogspot.hu/2013/05/best-blog-dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  4. nagyon tetszik a blogod! most találtam rád.

    olvasóid közé gyorsan fel is íratkoztam :)

    ez az én blogom:
    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    látogass el hozzám, ha tetszik amit látsz kövess te is :)

    VálaszTörlés