2013. április 28., vasárnap

Catrice Camouflage cream Teszt

Nemrég landolt a kosaramba ez a kis aranyos. Amióta megjelent pályáztam rá és pont a régi korrektorom is kifogyott, így végre megszerezhettem. Egy jó fedésű korrektort szerettem volna, ezért esett rá a választásom. Ilyen tipusúm még nem is volt, csak aplikátoros. Nagyon kíváncsi voltam a tudására és most Veletek is szeretném megosztani.


Összesen 999 Ft-ba került, plusz ugye a Müllerben a 20%-os kupon. Eredeti áron is megvásároltam volna, de így még jobban kellett :)


 A legvilágosabb Ivory árnyalatot vettem, de hogy itt a tavasz (inkább nyár), lehet beszerzek egy sötétebb árnyalatot is. Láthatjátok a fenti képen, rögtön bele kellett tapicskolnom, nem bírtam ki fotózás előtt D


A kezemre két pöttyöt festettem a teszt kedvéért, az arcomon most nem volt semmi, amin megmutathattam volna. A bal oldali egy sötét pirosas szájkontúrceruza, a jobb oldali pedig egy barna szemceruza. 

A ceruzafoltok

1. rétegben

2. rétegben

Láthatjátok hogy elég jól végzi a dolgát. A két pötty elég sötét, nem tüntette el teljesen, de szépen elhalványította. Nagy gondok nem szoktak az arcommal lenni, így nekem teljesen megfelel. A szem alatti karikákat teljesen eltünteti nekem. Biztos van ennél jobb és szebb fedésű korrektor, de ár-érték arányban remek és nem is kell nagyobb fedés számomra.

Ti kipróbáltátok már? Milyen fajta korrektorokat használtok?
Meggyőzött Titeket ez a korrektor?

2013. április 22., hétfő

MUA csomagom érkezett




Végre megérkezett! Nagyon vártam és aggódtam is a posta miatt, de itt van. Ma találtam a postaládánkban az MUA csomagocskát. Azért lehet nem kéne kicsinyítgetnem, hisz elég nagy borítékban jött. Teljesen ki volt bélelve pukkantós anyaggal. 2 hét alatt ért ide Angliából egész pontosan. A rendelést április 6.-án szombaton adtam fel, 16.-án postázták és ma már itt is volt.




Először itt a Dusk till dawn paletta, amire azóta vágytam, hogy megismerkedtem evvel a márkával. Nagyon szép színek vannak benne, igazán változatos sminkeket lehet készíteni vele. Alig várom :)
Illetve még a blending brush-t is megszereztem.


A másik pedig a nem rég megjelent Undress me too paletta. Ez az UD Naked 2 másolata, sokkal olcsóbban. Imádom a naturális színeket, szinte már gyűjtő vagyok.


 Végül pedig a két power pout. Ez volt az első amit kipróbáltam és eléggé jónak tűnik. Várom, hogy bemutathassam. Még nem volt ehhez hasonlóm, remélem beválik.


Nekem eddig minden  nagyon tetszik, örülök hogy megrendeltem őket. Bár még tudtam volna mit...

Nektek hogy tetszenek? Meg van valamelyik?


2013. április 21., vasárnap

Maybelline: Smoky Eyes vs. The Rocket



Mostanában rengeteget hallani az új Maybellinr The Rocket szempillaspirálról. A külföldi bloggerinák nagyon odavannak érte, de itthon úgy vettem észre, nem olyan nagy a lelkesedés. Olvastam jó pár posztot már erről a kékségről és láttam kevésbé csábító képeket is. Úgy gondoltam nekem is ki kell próbálnom, hogy megtudjam mi igaz és mi nem róla. A Glamour napok alkalmával 1000 Ft-ért szereztem be, a Blackest Black árnyalatban. Azt tudni kell rólam, hogy nagyon régóta használok Maybelline spirálokat, szeretem őket. Amikor elfogyott mindig a legújabbat vettem kipróbálásra és eddig mindegyiket szerettem. Az előző sem fogyott még ki, javában használom. Ez pedig a Colossal Smoky Eyes, szintén a legfeketébb.
Reméltem ez a legújabbal sem lesz másként, szeretni fogom. Azonban először is nézzük meg őket egy kicsit jobban.




Eddig én a hagyományos spirálkeféknek voltam a híve, de ideje volt egy szilikonosat is kipróbálni. Mindkettő rendkívül fekete. Szerintem a kép adja magát, nem is kell sokat mondanom erről. Elég rövidek a sörtéi a Rocket-nek, a másikhoz képest.

Na akkor most jön a fontosabb rész. Igen, képes összeragasztani a pillákat és szerintem elég borzalmas hatást tud kelteni. Nekem ez nem tetszik, de van akinek igen. Első felkenéskor így nézett ki.

The Rocket
The Rocket
Majd elkezdtem gondolkozni, úgy voltam vele, ha ez sem válik be, akkor egyszerűen majd kicserélem a kefét, ha elfogy a másik. Amikor viszont a festék nagyját lehúztam a keféről és így álltam neki, akkor egész más lett a finish. Nézzétek csak !

The Rocket
The Rocket
The Rocket

Szerintem így már tök jól néz ki. Szóval aki nem szereti az első képeken lévő hatását, már megvette és csalódott, az nyugodtan húzza le a felesleget a keféről és próbálja ki úgy. A héten felváltva használtam mindkettőt és így már megnyert magának ez a spirál is.

Azért a másik még mindig a kedvencem maradt. Nagyon jó kis változat, talán csak a lila spirálját szerettem jobban a Maybelline-nek. Dúsít, hosszabbít és extra fekete. Minden ami kell nekem.


Smoky Eyes

Smoky Eyes

Smoky Eyes

Nektek mi a véleményetek? Ti megvettétek a The Rocket szempillaspirált? 
Esetleg más kedvencetek van?

Puszi,
Nóri


2013. április 16., kedd

Beauty Blogger TAG




1. Eredetileg egyenes vagy göndör a hajad?
Eredetileg eléggé göndör a hajam, de a sok festés után átment hullámosba és most ilyen semmilyen. Sajnálom nagyon, de belekezdtem a lenövesztésbe, hátha visszatér az eredeti göndörsége.

2. A hajadat magadnak fested vagy fodrászhoz mész?
Mindig itthon anyukám festette be, nem volt alkalmam fodrásznál festetni.

3. Minden nap ugyanolyan a frizurád?
Általában összefogva hordom, mivel olyan semmilyen, így leengedve nem tetszik. Illetve próbálok minél kevesebb hőt használni a hajamon, szóval ritkán használom a hajvasalómat. Ilyenkor viszont mindig leengedve, mert imádom a hajam :)

4. A manikűrt-pedikűrt magadnak készíted vagy szalonba jársz?
Párszor csinálták a körmömet szalonban, volt műkörmöm és géllakkom is. Ezután elkezdtem utána járni a dolgoknak és kitanultam a műkörömkészítés és géllakozás fortélyait itthon. Általában géllakozok, rá pedig sima körömlakkot viszek fel. Műkörmöt egy jó ideje nem csináltam magamnak.

5. Milyen gyakran fested a körmödet?
Általában heti egyszer, ha hamarabb lekopik kétszer.

6. Csak nyáron vagy télen is fested a lábkörmeidet?
Inkább csak nyáron szoktam, valahogy mindig elfeledkezek arról, hogy a lábaimon is vannak körmök :D

7. Mennyi ideig tart a sminkelés nálad?
Attól függ hova készülök. Suliba olyan 20 perc, ha komolyabb szemsmink az több időt vesz igénybe.

8. Mit sminkelsz először? Az arcodat vagy a szemedet?
Legtöbbször az arcommal kezdek, ha bonyolultabb vagy csillámos szemsminket készítek, akkor viszont azzal. Ha esetlegesen elrontom, nem megy kárba amit addig megcsináltam.

9. Gyűjtöd a sminktermékeket vagy csak akkor veszel valamit, ha szükséges?
Ha lenne annyi pénzem, akkor gyűjtenék. Bár már szerintem most is több sminkem van mint kellene, de nem hiszem hogy ez már gyűjtögetés lenne.

10. Milyen gyakran használsz műszempillát?
Emlékezetem szerint még sose viseltem műszempillát. Valahogy nem gondoltam arra, hogy szükséges lenne.

11. Teljes arcsminket készítesz minden nap?
Ha az alapozó, korrektor, púder, pirosító és szempillaspirál kombó annak számít, akkor teljeset.

12. Akkor is van rajtad smink, ha egyedül vagy otthon vagy ha a családoddal vagy?
Legtöbbször nincs otthon rajtam smink, de van amikor kedvem hozzá és viselek.

13. Elhagynád a házat smink nélkül?
Nem hinném. Egy fajta biztonság érzetet ad és magabiztosabb vagyok vele. Elég egy BB krém plusz egy púder és én már jól vagyok :)

14. Mennyi "high-end" terméked van?
Nem hiszem, hogy lenne egyáltalán high-end termékem, de igazán vágyok egy-két MAC és Urban Decay cuccra.

15. Esténként eldöntöd, hogy mit veszel fel másnap?
Nem szoktam, reggel jön a kavalkád, 10 perc a szekrény előtt elgondolkozva :D

16. Milyen gyakran váltogatod a táskáidat?
Nincs sok táskám, suliba egy táska van amit szeretek hordani, annak ellenére van még két ilyen táskám.

17. Mikor kelsz fel és mikor fekszel le?
Hétköznap 7 körül már fennt vagyok, annak ellenére, hogy csak csütörtökön van első két órám. Szeretek nyugiban elkészülni, reggelizni, hogy ne kelljen sietősen. Lefeküdni próbálok minél hamarabb, de ez nem mindig jön össze. Főleg mostanában.

18. Milyen gyakran sportolsz?
Amikor csak van időm. Ami mostanában megint nincs. Múlthét óta járok flabélosra, heti kétszer, plusz egy alkalommal zumbázni. Ezidáig inkább otthon tornáztam.

19. Bal vagy jobbkezes vagy?
Jobbkezes.

20. Milyen magas vagy?
167 cm vagyok.

21. Beszélsz idegennyelveket?
4. óta tanulom az angolt, illetve 0.-os voltam. Az angol középfokú nyelvizsgát már megszereztem 2 éve, tavaly ősszel pedig leraktam az emelt angol érettségit. 4 éve tanulom a német nyelvet is. Az túlzás, hogy beszélem is, de igyekszem. Szeretek nyelveket tanulni, ha több időm lenne, megtanulnék még pár nyelvet. Például spanyol, orosz, japán, francia nyelveket. De jó is lenne :)

22. Vannak háziállataid?
Nincs sajnos. Degujaim voltak régen.

23. Milyen gyakran vagy Bloggeren?
Reggel-este felnézek egyszer általában és olyankor elolvasom az újdonságokat és ha futja rá az időm, írok egy bejegyzést is.

24. Olvasol kommenteket blogokon?
Azt nem mondanám, hogy minden kommentet elolvasok, mert akkor nagyon eltelne az idő. Ha viszont olyan bejegyzés van ami nagyon érdekel, vagy esetleg nincs sok komment, akkor elolvasom.

25. Listát írsz azokról a termékekről, amiket más blogon látsz és meg akarod venni?
Listát nem írok, de a fejemben tartom őket. Az ilyeneket úgyse tudom kiverni a fejemből :D

26. Hogy jött a blogod neve?
Az első vlogger neve akit elkezdtem követni Annies Beauty Life volt. Azóta már Annie Jaffry a csatornája neve. Ő inspirált legjobban és mivel névválasztásban sosem voltam kreatív, így lett ez a blog neve.

27. Milyen kamerát használsz?
Egy jó régi, 6-7 éves sony cyber-shot kamerám van. Már tervezek egy újabb vásárlást, de egyenlőre jó.

28. Milyen gyakran takarítod ki a házat?
Nálam ez érdekesen zajlik. Szeretem a rendet, minden máshol, kivéve a szobámban. Mindent rendbe hagyok máshol, de a szobámba sosem sikerül. Amikor már tényleg nem látok át semmit, akkor nekiállok és takarítok ameddig csak kell.

29. Mi a kedvenc színed?
Kifejezetten nincs kedvenc színem, szeretem a lilát, barnát, pirosat, pasztellszíneket.

30. Káromkodsz?
Ki nem szokott? De most tényleg...Általában kerülöm a csúnya beszédet, szerintem az visszataszító és undorító, ha valaki folyamatosan káromkodik és alpárian beszél. Főleg ha lány. De néha belefér, ha ideges az ember. De kerülöm a csúnya szavakat.

31. Mit csinálsz a nap hátralévő részében?
Tanulok, tanulok és ja, még többet tanulok. Nyakunkon az érettségi, héten van matek próbaérettségim és média projektfeladatok leadása. Úgyhogy szorít az idő és nem én lettem volna aki utolsó pár napra hagyja a nagyját. Na mindegy, ez már csak én vagyok. Úgyhogy valószínűleg sokáig fent leszek ma, meg holnap is :S


Puszi,
Nóri


2013. április 14., vasárnap

Essence Stay Matt lip cream teszt




A Glamour-napok keretein belül sikerült megszereznem ezeket a szájfény/rúzs mattokat. Megjelenésük óta terveztem a megvásárlásukat, de csak most jött el az ideje. Annyit elmondhatok, hogy nekem nagyon megérte. Kíváncsian álltam neki, felkenni a számra, másra számítottam, de ez sokkal jobb. A velvet rose és a soft nude árnyalatokat kaparintottam meg, a két világosabb árnyalatot, de már gondolkozom, a többin is. Plusz nagyon finom vanília illata van, amit én imádok :)

Balra: Soft nude Jobbra: Velvet rose

Nagyon jó minőségűek és pigmentáltak, ezen kívül pedig tartósak. A számra, ahogy felkenem, gyorsan megszárad és természetes hatású lesz, mintha csak a saját színem lenne. Engem a két legvilágosabb szín fogott meg, azért is választottam ezeket, de sajnálom, hogy nincs több árnyalatban.


A szám eredeti színe nagyon halvány, így ráfér egy kis természetes szín mindennapokban.


 Kezdjük is az elsővel, a velvet rose-zal. Ez egy halvány rózsaszínesebb szín, engem ez nyert meg jobban.




A második pedig a soft nude. Ez inkább barnásabb és kicsit sötétebb árnyalat. Ez is tetszik, de kell hozzá a zsepi, hogy egy kicsit visszavegyek a színéből, úgy szerintem nekem jobban áll és természetesebb is.








Nektek melyik tetszik jobban? Megvan valamelyik Nektek is?



2013. április 13., szombat

Glamour-napi Haul

Tegnap elkezdődtek a Glamour-napok. Már egy hete kivagdostam a kuponokat és listát írtam mit is szeretnék megvásárolni. Szerencsére mindent sikerült beszerezni, bár ez annak is köszönhető, hogy reggel nyitáskor már a boltban voltam.


A DM-ben 50%-os Maybelline és MaxFactor kuponokat használtam fel. Nekem csak egy Maybelline kuponom volt, de sikerült a barátoktól még kettőt megszereznem. Szerencsére még a legvilágosabb árnyalatok közül sikerült válogatnom. Plusz a 150 pontos kuponfüzetből a 15% végösszeges kupont is felhasználtuk, így még kedvezményesebb áron sikerült hozzájutnom.


Illetve a Müllerben voltam még, ahol 20% jött le a vásárlás összegéből. Itt már az utolsókat hoztam el az árnyalatokból, de még éppen volt, úgyhogy nagyon örültem. Az Essence Stay matt-et már régóta terveztem megvenni, így most került rá sor.


Ráadásul egy cipőt is vettem, de ezt nem a kuponnal. A helyi kínaiban találtam rá és nagyon megtetszett. Szegecses, bézs színű szaladgálós cipő. Tökéletes a tavaszra.




Nálam egy kicsit elszaladt a ló, sokat költekeztem. Ti miket vásároltatok?


2013. április 6., szombat

Rendelésem a MUA-tól


Már régóta terveztem rendelni a MUA honlapjáról, azóta hogy megjelentek az ecsetek és nem régiben pedig az Undressed me too paletta. Izgatottan válogattam össze a kosaramba amiket szeretnék, de persze az túl sok lett volna, úgyhogy az igazán szükségeseket, amiket régóta szeretnék és két bónusz is belekerült a kosaramba. :D
honlapjuk: http://www.muastore.co.uk
Az Undressed me too palettájára azóta ácsingozóm mióta megjelent. Az UD Naked 2 palettájának másolata, nagyon szép natúr színekkel. Mintha csak nekem találták volna ki (meg persez azoknak akik odavannak a natúr színekért) Most 4 font helyett 3-ba került.
Egy blending brush-t régóta szeretnék magaménak tudni, mivel még hasonló ecsetem sincs és egy jó smink elkészítéséhez nagyon hasznos tud lenni. Így nagyon örültem mikor megérkeztek a MUA-hoz. A féláras akciójuknál is már megakartam rendelni, de sajnos mire odaértem elfogyott, úgy hogy most van itt az ideje hogy megrendeljem. Ez 1.95 fontba kerül náluk.

Ezt a palettát is régóta szerettem volna és szintén a félára akcióban szerettem volna szert tenni rá, de mint minden amit szerettem volna elfogyott mire rendelni tudtam volna. Na nem baj, most már meg lesz ő is nekem :) Ez 4 fontba került.


A bónusz pedig a MUA két újdonsága lett. Az utobbi időben jelent meg a Power Pout nevű terméke. Ez a Clinique chubby stick másolata, sokkal kedvezőbb áron. Darabja 3 fontba kerül. Két árnyalat  landolt nálam, bár még kettőt szívem szerint rendeltem volna. A választottam a Broken Heart és Rendezvous nevű árnyalata, amit a képen szívvel jelöltem. A két narancssárgás árnyalat nem az én színem, de a másik kettőt még megakarom szerezni, ha tényleg jók. Kíváncsian várom őket.

Ezeket rendeltem ma meg a MUA-tól, kíváncsi is vagyok hány nap alatt érkezik meg, ez egy fajta próba is nekem tőlük. Ti szoktatok rendelni a MUA-tól? Szeretitek a termékeiket?