2013. február 2., szombat

Januári kedvencek

Ez a hónap is hamar eltelt, szinte észrevétlenül. Pár új dolgot vásároltam, amik hamar kedvenceimmé váltak, de persze a régiek is maradtak :)


Amióta csak megjött a csomag, imádom a MUA Undressed palettája.  Eddig is kedvenceim voltak a natúr színek, de ez a paletta az összes gyönyörű natúr színt összegyűjtötte. Iskolába nem túl sokszor sminkelem a szemem, de ha igen akkor biztos hogy ezt használom, meg persze hétvégén is :D
Ugyancsak a MUA-tól a Juicy árnyalatú rúzst szinte mindennap használtam és persze az Essence-től az pezsgőszínű körömlakk. Majdnem mindig evvel festettem ki a körmeim.


Januárban rendeltem az Avontól is és rögtön kedvencemmé vált ez a két termék, amelyekről a teszt hamarosan jön a blogon. Nagyon megszerettem a hajvégápolót, annak ellenére hogy szilikonos, mindenkinek ajánlom. A török termálos arcmaszk pedig az eddigiekben nagyon jól bizonyított. De erről majd egy másik posztban. 


 Az Avontól a City Rush parfüm azóta kedvencem hogy megvettem és elég jól teljesít, hiszen ezt még novemberben vettem és még félig van benne, annak ellenére hogy nap mint nap használom és imádom.
Az Essence-től pedig az almás puncsos téli kiadású kézkrém egyszerűen tökéletes. Kb. napi kétszer használom, az illata pedig annyira finom. Nem mellesleg shea vajjal dúsított, így aztán tényleg hidratál.


Ezek az én januári kedvenceim. Nektek mi volt a kedvenceitek Januárban?


6 megjegyzés:

  1. A hajvégápolót én is megrendeltem. Igaz ,még csak egyszer használtam ,de máris imádom :))

    (www.beautybyjuctus.blogspot.com)

    VálaszTörlés
  2. A hajvégápolót nem rég rendeltem meg,alig várom,hogy ideérjen.Nagyon kiváncsi vagyok már rá,annyira dícséri mindenki!:) Az Essence krém nekem is nagy kedvenc lett,a másik kettőt is megvettem,de azoknak nem igazán jön be az illata,de ez az almás puncsos nagyon nyerő!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A krémből én is kétfélét vettem, de az almás a legjobb :)
      A hajvégápolóval meg biztos meg leszel elégedve :)

      Törlés
  3. Szia!

    Itt az én januári kedvenceim bejegyzés,kissé hosszas lenne leírni,ha van kedved olvasd el :)
    http://inimeite.blogspot.hu/2013/01/januari-kedvencek.html#more

    A hajvégápoló szerintem nekem marad februári kedvencnek,mert mostanában nem igen használtam. Azzal a Planet Spa török maszkkal meg régóta szemezek,azt hiszem meggyőztél,én is beszerzek egy olyat :)
    Azrail

    VálaszTörlés